Csend

December, ködös reggel. Nagymarosra indultam, hogy feljussak — aznap talán elsőként — a hólepte, keskeny ösvényen a Dunakanyar legszebb kilátópontjához. Először a Duna-partot látogattam meg, — sosem hagynám ki — majd felfelé kaptatva a havas úton felértem a Julianus-kilátóba. Előttem egy-két nyom a friss hóban, a hideg és a hóborította fák, bokrok különös látványt nyújtottak. A havas tájban a Csendet is hallgatni kell. Nagyszerű érzés! A havas táj egyedülálló élményt nyújt, hiszen egyik évszak sem adja meg mindazt a hangulatot, mint amit a téli évszak kínál. Felérve a csúcsra, páratlan látvány tárult elém. A táj nem színes, de mégis van benne valami megfoghatatlan a szürkeségben. A havas, deres fák, hegyek, völgyek, a Duna kanyarja lenyűgöző volt a tél csendjében. Itt elidőztem egy ideig, hiszen ennek látványával alig tudtam betelni. A táj pihen, téli álmát alussza. A fákon itt-ott még az ősz "maradéka", hóval borítva érdekes összhatást nyújtottak.