Duna-parti képeslap
Régóta terveztem egy őszi, napkeltés fotósorozatot valahol a Duna-parton. Csak a megfelelő alkalomra vártam. Így végül egy kora októberi, csodásnak induló reggelen a Dunakanyarban kötöttem ki. Legkedvesebb helyemre, Kismarosra leérve a partra, a napkelte fényei mellé ajándékként megjelent a folyó felett a köd, mely misztikussá varázsolta a tájat. Eltűnőben voltak a hegyek, a Duna-part és maga a Duna is. Mintha egy nagy tó lenne. A felkelő nap aranyfénye pedig vörösre változtatta a tájat. A köd és a vörös-narancs szín elképesztő kombináció! Ittlétem alatt a ködből előbukkant váratlanul egy hajó is, amit megvilágított az első napsugár. Mivel nagyszerűek voltak a fények, továbbindultam. Közben számtalan olyan helyen megálltam, ahol érdemes volt lemenni a folyóhoz a csodás panorámáért. Végül felszállt a köd és láthatóvá vált a gyönyörű táj. A reggeli csodás látvány után a nap végén úgy éreztem fantasztikus volt mindezt látni és átélni.
További képek